Zala megye gazdaságáért díj

Újabb elismerést kapott a ZNET Telekom Zrt. a gazdasági életben elért eredményeiért. A díjat Zuber Gyula, a ZNET Telekom Zrt. igazgatója vette át.

Mire lehet használni a kamerarendszereket?

A kamerarendszerek ipari és nem ipari környezetben is jól használhatók. Számtalan esetben segíthetnek a felhasználóknak akár az üzleti folyamatokban, akár hétköznapi szituációkban is. Cikkünkben sorba vettük, hogy ügyfeleink jellemzően milyen célból használják a kamerarendszerszolgáltatásukat.

A jövőt ma építjük

Miért vált fontossá a ZNET-nek az oktatásban való részvétel?  Fontos számunkra, hogy segíthessünk a diákoknak a szakmai fejlődésükben, megmutathassuk nekik, hogy hogyan is működnek a tanultak a való életben. A ZNET Telekom már több mint 1 éve segíti a technikum diákjait a gyakorlati ismeretek elsajátításában. Az együttműködésről Zuber Gyula, a ZNET Telekom tulajdonosa és Molnár-Rodek Bernadett HR igazgató beszélt.

Fenntartható távközlés a ZNET Telekomnál

Az internet lehet zöld. Vagyis nemcsak, hogy lehet: kell, hogy zöld legyen. A kiszámíthatatlan gazdasági, környezeti és politikai körülmények között elengedhetetlen, hogy a szakma szereplői foglalkozzanak a fenntartható internettechnológia kérdéskörével. Zuber Gyula, a ZNET Telekom tulajdonosa szerint „csak annak van értelme, amit fenn is lehet tartani”. Ő osztotta meg velünk, hogy pontosan mit is jelent a távközlési szolgáltatónak a környezettudatos technológia fejlesztése és alkalmazása.

Znet eszközteszt

Minden eszköz fontos, amin szolgáltatás múlik, így a kábel minősége is. A CAT.6A egy szilikon zselével kitöltött kábel, ami megakadályozza a beázást, így nem tud víz jutni az eszközbe. 

Zöld távközlés

Gondoltál már arra, hogy a napi internetezés is óriási energiafelhasználással jár? Otthon, a billentyűn pötyögve és a telefonjainkat pörgetve hajlamosak vagyunk megfeledkezni a tényről, hogy az internet nem varázslattal kerül az eszközeinkre. Egy nagyszabású távközlési infrastruktúra áll mögötte, ami óriási energiaigénnyel jár. Az adótornyok folyamatos működéséhez állandó áramellátásra van szükség. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miképp lehet környezetbarátabbá tenni a távközlést? 

Mit tegyél, ha nincs internet?

Az interneten minden elérhető, de csak ha van neted, ugye? Nos, ha valamilyen okból kifolyólag az otthoni neted nem működik megfelelően, ebben a videóban segítünk kijavítani a hibát.

Bűnmegelőzés és bűnüldözés térfigyelő kamerarendszerrel

A kamerarendszerek nem csak az otthonokat és vállalkozásokat védik, de a városok mindennapjaiban is óriási segítséget jelentenek. A városi térfigyelőrendszerek elsősorban értünk vannak, a feladatuk, hogy biztonságban érezhessük magunkat a nap minden órájában.

ZNET Telekom a 2025-ös IBCC technológiai hátterében

A világ legnagyobb nemzetközi pontyfogó versenye, a 2025-ös IBCC idén tizenegyedik alkalommal hozta el a horgászat izgalmait a Balaton partjára és több mint húsz országból érkeztek a versenyző csapatok. A szerkesztőségi stáb most is azon dolgozik, hogy a verseny minden pillanata eljusson a nézőkhöz – mindezt egyetlen feltétellel: megbízható, valós idejű adatkapcsolatra van szükség. Ebben segít számukra évek óta a ZNET Telekom, ideiglenesen telepített internet kapcsolattal.

Tévhitek és a valóság

Mire elég 20 Mbit? Korszerű-e a mikrohullámú technológia? Mivel jár a telepítés? Cikkünkben most sorba vettük a leggyakoribb tévhiteket a mikrohullámú internettel kapcsolatban, amiket szeretnénk eloszlatni.

Így érdemes mérni az internet sebességét

A neten számos sebességmérő közül választhatsz, de a sebességmérésnél nem mindegy, hogy milyen eszközzel mérsz. Most néhány tippel segítünk, hogy pontosabb képet kaphass az internet sebességéről.

ZNET Telekom x Full Gas

Örömmel mutatjuk be legújabb elégedett ügyfelünket, a Full-Gas motorkereskedést, egy videós interjú keretében.
5 / 4. Oldal