Az otthonunk Zala megye, a szívügyünk Nagykanizsa

Nagy örömmel mutatjuk be legújabb videósorozatunk aktuális részét, amelyben Fülöp Anita, zalai és veszprémi ügyfélkapcsolati menedzserünk mesél a ZNET történetéről, a jelenünkről és arról, hogy miért olyan fontos számunkra Nagykanizsa.

Ezzel a sorozattal szerettük volna közelebb hozni hozzátok, hogyan építettük fel a ZNET Telekomot az indulásunktól egészen napjainkig. Minden epizódban egy-egy kollégánk mutatja be a saját régióját, megosztva a helyi érdekességeket és azt, hogyan járulunk hozzá a közösség életéhez.

Anita videójában Nagykanizsa kerül a középpontba. Itt indult a cég 2001-ben, akkor még GYL-Comp néven, számítógép-értékesítéssel és szervizzel. Az első ügyfelek 2003-ban csatlakoztak hozzánk, majd 2008-ban, Zuber Gyula vezetésével, új lendületet kaptunk, és innen indult a ZNET márkanév is.

Ma már országos szinten működünk: több mint 1000 kilométernyi optikai hálózattal, közel 800 bázisállomással és több mint 26 ezer ügyféllel büszkélkedhetünk, és 11 megyében szolgáltatunk internetet, televíziót és telefont. De számunkra Nagykanizsa maradt az otthon, ahol nemcsak az adatközpontunk található, hanem a város 182 kamerás térfigyelő rendszerét is üzemeltetjük, amely tavaly több mint hatvan esetben segítette a hatóságokat.

Persze fejlesztünk is és új technológiákat vezetünk be: Nagykanizsán építettünk ki elsőként XGS-PON technológián alapuló optikai hálózatot, amely akár 8 gigabites szimmetrikus internetkapcsolatot és több mint 100 tévécsatornát kínál. Ez a modern rendszer jelenleg a Sánc, Magyar utca és Szabadhegy városrészekben érhető el.

Emellett büszkék vagyunk arra, hogy számos oktatási és közintézmény számára biztosítunk ingyenes internetelérést, és együttműködünk a Nagykanizsai Szakképzési Centrummal, ahol a fiatalok valós munkakörnyezetben sajátíthatják el a szakma gyakorlati oldalát.

Ez a videó nemcsak a ZNET Telekom zalai régióját mutatja be, hanem azt a közös utat is, amit veletek, ügyfeleinkkel és partnereinkkel együtt járunk!

 

Otthonunk Zala megye, szívügyünk Nagykanizsa

Bemutatjuk a ZNET központi régióját